Nicamdur VII

Az egy hónap letelt, s a köpenyes férfi megszólalt, ismét.
-Elég erős vagy már, megkaptad amire vágytál... Most azonban fizetned kell érte.
S amint kimondja ezeket a szavakat, a férfi holtan rogy össze, azonban valami rossz érzésed támad. A jelenlétét még mindig érzed, pedig jól láthatóan halott. Ha a testét megvizsgálod, az lassan eltűnik, egyedül a köpenye marad, s hatalmas sötét energiát érzel.
Mielőtt bármit tehetnél, hatalmas fájdalmat érzel, és elájulsz, azonban az ismerős sötétség helyett, egy világos helyen találod magad, veled szemben az öregember, egy fiatalabb kiadásban, kezében, ahogy a tiedben is, egy Sith kard villan, és támadást indít. Nincsenek falak, egyszerűen a semmiben vagytok, és harcoltok. Ellenfeled hangját pedig mindenhonnan hallod:
-Bolond vagy... Mit gondolsz miért akartalak tanítani? Az erődet mértem fel, hogy megfelelsz-e az öregedő testem helyett. Ostoba, és korlátolt vagy, és mostantól fogva az enyém!!!
Közben az alak villámgyorsan támadásokat indít feléd, minden irányból, védekezni alig van időd.

Különös dolog történik, az öreg közli, hogy már elég erős vagyok és megkaptam a tudást amire vágytam, de ennek meg van az ára, először azt hiszem valamilyen próbának akar alávetni, de ehelyett egyszerűen összerogyik és meghal, közelebb megyek, hogy megnézzem mi történt de a holtest lassan eltűnik, csak a ruhája marad, aztán fájdalom hasít keresztül rajtam és elájulok. Fényesség vesz körül és van a kezemben egy kard, szemben velem egy alak, neki is kardja van, ahogy jobban szemügyre veszem olyan mintha az előbb meghalt fiatal énje lenne. Mire észbe kaphatnék támad, és hangokat hallok magam körül, az ő hangját, elárulja ördögi tervét.
~ Az Én testem? Hát ezért volt az egész? Hogy ez a vén dög az Én testembe költözzön?! NA AZT MÁR NEM! Még itt vagyok, tudok ellene küzdeni és nem fogom hagyni, hogy elvegye ami az enyém!
Elég gyorsan támad, ezért kezdetben csak hátrálok és igyekszem felvenni a ritmust, védem magam, ahogy tudom, közben próbálom megfigyelni miként küzd, milyen a stílusa, milyen erős, gyakorlott, én jól tudok vívni csak az a gond, hogy ezt ő is tudja, már nyilván ismeri a fogásaim. Miután kicsit elemeztem én is próbálok támadni, de precízen előre megtervezetten, kihasználva a védtelen pontjait, csapásokat mérve, szúrásokat, gyors vágásokat, akarok bevinni, a Makashi forma segítségével kontrollálni akarom a harcot, hogy ő mozogjon úgy, ahogy én akarom és ne fordítva. Ha esetleg váratlan támadásba kezdene ellépek, elugrok, elhajlok ha tudok, utána pedig egy erőlökéssel próbálkozom.

Erőlökésed csupán megtántorítja a férfit, a támadásait pedig épphogy kitudod védeni. Akárhányszor csapnál, ellenfeled mintha előre tudná, merre támadsz, kivédi. Olyan gyorsan mozog, hogy az szinte emberfeletti. Szája nem mozog, mégis, a hangját a fejedben hallod.
~Fogd fel végre, már vesztettél is. A halálod elkerülhetetlen, és a testedben én leszek az úr~
Ahogy ezt kimondja, villámgyors támadásba kezd, úgy tűnik mintha kezeiből hirtelen több lenne, s kardja több helyen is megmetszi a karjaid. Nem mély vágások, csak fájdalmat okoznak. Ismét hallod a hangot:
~Ez itt nem a valóság, itt korlátlan hatalmam van a szánalmasan gyenge elméd felett~
Ezzel a táj változni kezd, és egy kanyonokkal teli sivatagban találod magad ellenfeleddel, az eget vörös felhők takarják el, melyekből hatalmas villámok cikáznak a föld felé. Félelmet kelt benned a férfi ereje.

Nemvárt dolgok történnek, úgy tűnik, hogy az ellenfél szinte emberfeletti képeségekkel rendelkezuik, felgyorsítja magát, több helyen is megsebez, sőt a környezetet is megváltoztatja, egyszerűen hatalmas fölényben van, esélyem sincs ilyen módon megtámadni.
~ Félelmetes mekkora hatalommal rendelkezik, ezzel mégis, hogy vehetné fel a versenyt... talán, talán igaza van.
Felnézek a sötét felhőkre és a villámokra, és átgondolom a hallottakat, hogy ez nem a valóság és, hogy itt neki korlátlan hatalma van... visszagondolok arra amit a korlátok átlépéséről mondott még régebben. Közben igyekszem távolodni tőle és védekezésbe átváltani.
~ Ha ez nem a valóság, akkor tulajdonképpen én nem is sérültem meg, csak úgy érzem, a saját elmémben, vagy valamilyen elmetrükkben vagyok, talán fordítva is elsülhet a játéka.
Megpróbálom összeszedni minden mentális energiám, összpontosítok és igyekszem realizálni a helyzetet, ha ez az én elmém akkor nekem is bofolyással kell bírnom, nem szabad leragadnom a saját szintemen, el kell hinnem, hogy meg tudom csinálni. Igyekszem magam felgyorsítani, közben pedig elmém segítségével a saját képességeim erősebbé tenni, saját magamat is erősebbé tenni, hogy felvehessem vele a versenyt. Addig próbálkozok, amíg nem megy, hiszen ez az egyetlen esélyem, hogy ellenszegülök vele és ellenállok neki.
- Iszonyatosan elbizakodott vagy! HA olyan hatalmas vagy, miért nem puszttottál még el? Vén dög!
Ordítom neki miközben igyekszem felvenni a harcot vele.

//Gyorsítás aktív két kör//

Meglepetésedre, és ellenfeledére is, terved sikerrel jár. Az elméd félelmetes fegyver ha jól tudod használni. Sebességed megnő, s támadásba lendülsz, azonban az öreg minden támadásod visszaveri. Erősebb lettél, de nem eléggé. Egyszer csak egy villám becsap melletted a földbe, és mikor a por eltűnik ellenfeled már nem egyedül van, hanem négyen állnak ott veled szemben. Azaz, ő négyszer, majd mind egyszerre lendülnek támadásba. Épphogy csak sikerül ellenállnod a csapásaiknak. Közben ismét hallod a hangját
~Bolond vagy, az akaratod pedig gyenge... de tested fiatal. Tökéletes lesz!~

Hihetetlen de sikerül, sikerül az elmém segítségével változtatni a dolgokon, gyorsabbá és jobbá teszem magam, és úgy látom nem csak engem lep meg a dolog. Egy ideig így persze sokkal jobban megy a dolog, de aztán érkezik egy hideg zuhany, maga a villám is megteszi a hatását, de utána, amikor ellenfelem szó szerint megnégyszerezi az erejét, érzem, hogy hatalmasabb nálam, egy pillanatra megdermedek ettől, de az erős roham észhez térít.
~ Ki kell valamit találni. Ekkora erő ellen nem bírom sokáig. Lehetetlen. Jó ha két percem van.
Úgy döntök hátrébb kel kerülnöm, mielőtt körbevesznek és szétszednek, egy határozott hátra ugrással és levegőben lévő pördüléssel szaltóval igyekszem ezt kivitelezni, és amikor leérek hirtelen egyik kezem
előretolom és egy nagyobb erőlökést küldök a négy ellenfél felé, elképzelem, hogy sokkal erősebb a lökés mint amit a valóságban produkálni szoktam. Még ha nem is sikerül a támadás, védekezésnek megfelel, amíg kitalálok valamit.
- Gyenge?! Tévedsz. Hiba engem lebecsülni... főleg, hogy még mindig nem tiportál el.
Elképzelem, hogy magasan vagyok, igyekszem gondolataim összpontosítani és így valahogy magasabbra kerülni, akár egy sziklára, vagy más helyre, ha ez nem sikerül, akkor egy porfelhőre igyekszem koncentrálni. Ha ez sem megy marad a gyors hátrálás, és figyelem az ellenségek mozdulatait, ki akarom ismerni, akkor még lehet esélyem.

Ugrásod sokkal nagyobb és pontosabb mint a való életben, majd az Erő irányába kinyúlva egy hatalmas erőlökést sikerül létrehoznod, mely mind a négy ellenfeled hátradobja. Koncentrálásod sikerrel jár, magasba emelkedsz, s egyszer csak egy sziklacsúcson találod magad, ellenfeleid alattad egy 15 méterrel. Azonban hiába menekültél meg, támadásuk utol ér. Mind a négyen az égnek emelik a kezüket, és erre az égből tucatnyi villám csap le rád. A kék energia átjárja a tested, és hatalmas fájdalmat érzel, és szinte látod az akaraterődet megroppanni a támadástól. Ellenfeleid közelítenek feléd, míg te a fájdalomtól a földön fekszel. Agóniádban oldalra pillantasz, s meglátod a kardod, mely kékes fényben világít, mintha az elektromosság feltöltötte volna.

Ismételten sikerrel járok, koncentrálással és az elmém erejével sokkal akrobatikusabbá teszem magam és az erőlökésem is jóval elsöprőbb mint normál esetben, sőt még lebegni is tudok, felemelem magam egy sziklacsúcsára és onnan nézek le a négy ellenfelemre, úgy gondolom, hogy ez meglephette őket, és már nyitnám is a szám, hogy közöljem velük gondolataim, amikor azok kezüket a levegőbe emelik. Egy ideig nem tudom mire vélni a dolgot, aztán rájövök, hogy nyilván megint támadásra készülnek, de már elkéstem az égből villámok sorozata csap le rám, teljesen elnyelnek és átjárnak, megrándulok és összecsuklok, erős a fájdalom képtelen vagyok ellenállni, csak szenvedek. Lelki szemeimmel látom, hogy akár hogy is próbálok támadni az ellenfelem mindig sokkal erősebben visszavág, és ez elkeserít, reménytelenné teszi a helyzetet. Ahogy oldalra fordítom a fejemet meglátom a kardom, kiesett a kezemből, ahogy a villámok lecsaptak és most a porban hever mellettem. De valahogy most más, kékes fény, energia sugárzik belőle, még nem láttam ilyennek, bár nem tudok már józanul gondolkodni a fájdalom miatt, de mégis úgy tűnik, hogy a villámok miatt ilyen, mintha magába szívta volna az energiát.
Tehát ott a kard, csak bámulom mereven, a Sith kard, ami most valami különös energiával van átitatva, az utolsó reményem, amibe még kapaszkodhatok, mielőtt elrabolják a testem, belegondolni is szörnyű. Hezitálok, nem tudom mit képes még a testem teljesíteni, kúszni vagy húzni magát a porban, de ha tudok akkor igyekszem oldalra fordulni, aztán gurulni egyenesen a kard mellé, hogy aztán megfoghassam a markolatát és magamhoz húzhassam. Megteszek mindent, hogy ez sikerüljön. Miután ez megvan, akkor lassan igyekszem feltérdelni vagy négykézláb megállni, hogy aztán összeszedhessem magam és újra talpra tudjak állni.

A kinyújtott ujjaiddal ahogy hozzáérsz a markolathoz, mintha hihetetlen mennyiségű energiát éreznél, melynek forrása a Sötét Oldal. Nem múlik el a fájdalmad, sőt frissebb sem leszel, hatalmas potenciált érzékelsz, amit valahogy meg lehet csapolni.
Miután felálltál, a négy ellenfeled továbbra is közelít feléd, kezükben ugyanolyan kard mint a tied, igaz az övéké nincs feltöltve a Sötét Oldal villámaival. A magasság még mindig az előnyödre válhat. A környezet továbbra is ellenséges, de jelenleg nem kell becsapó villámoktól tartanod. Érzed, hogy ahogy egyre tovább tart a harc, ellenfeled hatalma mintha meg-meg roggyanna. A villámok ritkábbak lettek a harc eleje óta, s néha a felhőzet is felszakadozik, igaz a csökkenés alig észrevehető, és hatalma még mindig jóval nagyobb mint a tied, de talán hasznod lehet belőle.

Odaszenvedem magam a kardhoz és újra birtokba veszem a fegyvert, lassan és fájdalmasan feltápászkodok, előnyömre vált, hogy magasabban vagyok, így nem érhetnek el olyan könnyen. Amint megragadom a fegyvert érzem a benne lévő hatalmas sötét energiát, ez nagyon jó, sőt kiváló, igaz ennek még nem látom konkrét hatását de tudom, hogy akkor is előnyt jelent a számomra. Sikerül felállnom és újra körülnézhetek, az ellenségek még nagyjából ugyanott vannak, csak persze közelítenek, de a vihar mintha kicsit alább hagyott volna... elmosolyodom mikor megsejtem miért.
~ De nem, én nem fogok abba a hibába esni, hogy lebecsülöm az ellenfelem. Végzetes lenne.
Végignézek a kardon és érzem a benne lévő erőket, látom a kék fényét és azon kezdek gondolkodni, hogyan is használhatnám ezt ki.
~ Talán ha magamba irányítom, akkor azzal hihetetlen erőre tennék szert. Nem, lehet azaz erő meg is ölne, ez túl nagy kockázat. Inkább támadnom kellene, de hogyan?
Próbálok valami módon ráhangolódni a kardra, érezni a benne lévő erőt, valamilyen szinten megismerni azt, hogy manipulálhassam, használhassam azt. Megpróbálok a karddal egy nagyot suhintani, úgy hogy a mozdulat végén a fegyver hegye az egyik ellenfél felé mutasson, közben igyekszem elérni, hogy lehetőleg egy villám kicsapódjon belőle és így eltalálja ellenfelem, de eszembe jut, hogy az én kardom is elnyelte a villámom így csak olyan ellenfélt célzok meg aki nem képes akkor védekezni, vagy előtte megpróbálom ellökni, vagy kibillenteni egy erőlökés segítségével. Ha a villámszórás nem sikerül, akkor más utat igyekszem keresni, felkészülök egy agresszív támadásra, összegyűjtöm a megmaradt erőmet, majd egy hirtelen mozdulattal az egyik ellenfél felé lököm magam, hogy kardommal átszúrhassam illetve kettévághassam.

Terved nem sikerül, a penge energiáját nem tudod kivetíteni, de mikor támadásba lendülsz, és nekiveted magad az egyik ellenségednek, majd a penge a másikhoz ér, a hatalmas energia felszabadul, félrelöki a kardját, így könnyedén belevághatsz. Mivel ki vagy fáradva, képtelen lennél halálos sebzésre, de a Sith Kard feltöltött energiája könnyebben vágja át a férfit mint egy fénykard, és az elektromosság egy része sistergő energia kisüléssel távozik. Pillanatnyi sikered után ismét védekezésre szorulsz, és a fegyvered töltöttsége is kevesebb lett, de nem tudod megítélni, hány halálos csapásra lesz elég.
A maradék három férfi, vagyis az egynek a "klónjai" taktikát váltanak, felváltva csapnak le rád, úgy hogy éppen legyen elég időd védekezni. Ha egy pillanatra is abbahagynád a másik oldalról biztosan lesújtana egy penge. Játszanak veled, vagyis az öreg játszik veled, ha akarhatna egyszerűen legyilkolhatna, de valamiért nem teszi. A sith kard előnye pedig már nem meglepetés számukra.

A kard nem tud villámokat szórni így kénytelen vagyok közelharcba bocsátkozni, első támadásom sikerrel jár de csak a kardban tárolt hatalmas energia miatt, kivételesen nem lusta vagy lassú vagyok a harcban hanem gyenge és fáradt, így nem vagyok képes halálos erővel lecsapni, sőt igazából rendesen védekezni sem. Ennek ellenére az első támadás sikerrel jár, az ellenfelem meghal, egyet sikerül elintéznem, és maga a tény, hogy végeztem vele már siker számomra, hiszen ha egyedül lenne már győzhettem volna, de sajnálatomra nem egyedül van. A három másik klón körbevesz és folyamatosan meghátrálásra kényszerít engem, legyőzhetnének de mégsem teszik csak játszadoznak velem, nem értem miért.
~ Talán élvezi, hogy így rángathat jobbra balra? Vigyorog magában és... Mit is mondott a korlátok átlépéséről? Emlékszem.
Egy ideig még védekezek de tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog sokáig működni, ezért úgy döntök megpróbálkozok valami mással, ha ő le tudja küzdeni a korlátokat én miért ne próbálhatnám meg, eddig csak magam erősítettem, de most a környezetem akarom manipulálni. Megpróbálom befolyásolni a teret ahol küzdök, úgy, hogy elképzelem a változást, próbálom átalakítani a környezet, manipulálni a dolgokat, hogy megváltozzanak, úgy ahogy én akarom, és most nem számít, hogy ezt a valóságban nem tehetném meg, ez most nem jár a fejemben. Egy szakadékot akarok hirtelen magam köré teremteni, amibe az ellenfelek beleeshetnek én pedig a szélén állhatok, vagy éles sziklákat kreálni a semmiből amik hirtelen kicsapódnak a földből, így rajta ütve az ellenségen. Ha ez nem sikerülne akkor hatalmas szél és homokvihart igyekszem létrehozni magam körül. Legvégső esetben védekezésként megpróbálom ellenfeleim megragadni az erővel és vagy megállítani mozgások, vagy eldönteni őket oldalra, hogy ne tudjanak folyamatosan támadni.

Bármennyire is erős az akaratod, a sziklák és a szakadékok túlságosan is meghaladják a képességeid, azonban szélvihart idézve megzavarod ellenségeid, nem is sejtve, hogy az egyik legerősebb sötét oldali erőképesség alapjaihoz nyúltál, az Erőviharhoz nyúltál. ( ) Ellenfeleid megzavarod, támadásuk alábbhagy, képtelenek koncentrálni. Ekkor lehetőséged van lesújtani mégegyre, s pengéd suhintása után az elektromosság egy része ismét távozik, halálra égetve a második "klónt" is. Ekkor egy hatalmas erőlökést érzel, és a földön találod magadat, miközben kivont karddal ugranak feléd ellenfeleid.

A szakadék és a kövek létrehozása túl nagy falatnak bizonyul, de egy próbát mégis csak megért, a szél viszont akaratom szerint feltámad és nem várt hatást kelt, megzavarja az ellenfeleket és kizökkenti őket, nem is hittem, hogy ez ilyen hasznos lehet, pedig mégis, ennek eredményeként még egy ellenfelem likvidálom.
~ Most már nem olyan nagy a szája. Hogy kettő elveszett a klónjaiból. És még nincs vége.
Tényleg nincs vége, egy erőlökés érkezik felém és elrepít majd a két ellenfelem felém ugrik, nem fogom tudni ezt kivédeni tisztában vagyok vele, ezért gyorsan oldalra gurulok a földön, hogy ne rám ugorjanak és vágjanak szét. Utána pedig felpattanok ha tudok és támadó állást veszek fel, a kettő még mindig több az egynél de most lehet több esélyem van, ismét próbálom magam gyorsítani, de nem a megszokott módon hanem még sokkal jobban mint a valóságban, igyekszem megrohamozni az egyik klónt, közben a másikban félelmet kelteni, hogy ne ugorjon rögtön nekem, vagy erősebbnek gondoljon. Remélem sikerül, ez merész ötlet a valóságban talán nem is sikerülhetne, de itt igyekszem az elmém erejét hasznosítani.

Terved tökéletesen sikerül. Félregurulsz, majd felpattansz, s pillanatok alatt lekaszabolod az egyik ellenfeled, míg a másik retteg, és összehúzza magát. Semmi ideig nem tart míg őt is lemészárolod, elektromosan töltött kardoddal egyetlen csapás volt ő is. Mikor végeztél, a hullák eltűnnek, s egyedül találod magad a viharos sivatagban. A harc nyomai a földön látszanak, s a vihar hangjai erősen visszhangzanak a hatalmas sziklák között. Hirtelen fáradtság vesz rajtad erőt, látásod elhomályosul, és összeesel. Utolsó érzeted az, hogy valami felemel a levegőbe, majd minden elsötétül...


Kifáradva ébredsz a barlangban, kezed görcsösen markolja a Sith kardot, hajadból csatakosan folyik az izzadtság, ruhád szinte teljesen nedves. Előtted az öregember köpenye, nincs benne semmi, se hulla, se semmilyen egyéb holmi, csak egy fekete-vörös köpeny, azonban még érzed felőle a Sötét Oldalt... Sőt, igazából az egész hely árasztja magából a Sötét Oldal energiáit, pontosan úgy, mint amikor megérkeztél. Észleled, hogy magad is jobban elmélyültél a Sötétségben, méghozzá erősen. Ha felállsz, a fáradtságon kívül mást nem tapasztalsz, de úgy érzed, még jó lenne átfésülni a helyet mielőtt elmész.

Sikerül, meglepő de megérte kockáztatni, megérte rohamozni, a másik alak nem is mert rezdülni sem amíg lemészároltam a klónt és utána pedig az utolsó következett. Nyertem, én nyertem, legyőztem azt aki a testemet akarta ellopni, nem sikerült neki, mert alábecsült, sok ellenfelemnek volt ez a veszte. De nem sok időm maradt az örömmámorra mert ismét fáradtság tölt el és hamarosan elájulok, mint a küzdelem előtt. Amikor felébredek elég rossz állapotban vagyok, csuromvizes a ruhám mindenhol, több réteg is átázott, karom iszonyatosan szorítja a kardot és a közérzetem sem a legjobb, feltápászkodok, egy fürdő jól esne meg egy mosás a ruháimnak, de erre most nincs lehetőség.
~ Különös még mindig érzem a Sötét Oldalt, pedig az öregnek már vége, akkor? Az egész hely ontja magából... és ez az érzés, hallgatnom kell rá. Körül kell néznem, követve a sötétséget.
Rendbe szedem magam amennyire tudom és módszeresen kezdem átvizsgálni az egész helyet a legeldugottabb zugaktól és sarkoktól kezdem és a legnagyobb térnél akarok végezni, hogy semmi se kerülhesse el a figyelmem, lehet sok idő lesz, de ráérek addig is kifújom magam.

Megkönnyebbülésed úgy tűnik felesleges volt. Ahogy egy lépést teszel előre, egy hangot hallasz, azonban nem kívülről, hanem belülről, a fejedből szól hozzád.
-Alábecsültelek ifjú... azonban ez nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy elsétálj. Nem tudtam átvenni tested felett a hatalmat, de ennek közel sincs vége. Szolgálni fogsz, és azt teszed amit mondok, különben hatalmas fájdalomban lesz részed!
Egy kis szünet után pedig ismét megszólal:
-Vedd fel a régi köpenyem, hasznát veszed majd.

Mennék körülnézni, de ismét hallom a hangot, az öreg az, még mindig él, legalábbis a szelleme itt van, itt van valahol, és nem is akárhol, bennem van még mindig, belülről beszél hozzám. Egy ideig meghőkölök, mondhatni sokkol a dolog, hogy még mindig bennem van, hogy nem voltam képes kiirtani. Aztán lassan felfogom és realizálom. Lassan elindulok és felveszem a köpenyét.
- Mindenki alábecsül... szeretem ha ezt teszik. A fájdalom és a kínzás csak egy dolog. Miből gondolod, hogy szolgálni foglak, maximum azt teszem amit mondasz, nem ugyanaz. Már egyszer legyőztelek beláthatod...
Felveszem a köpenyét és magamra öltöm.
- Új testet akarsz nem?