Coruscant Luxusnegyed

A bolygó leggazdagabbjai élnek itt, elképesztő fényűzésben. Hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, minden ezeken a szinteken található, amit csak a luxus és kényelem megkövetelhet. Kaszinók, éttermek, színházak garmadája várja a galaxis leggazdagabbjait.

//Zalyena Weldrot magánkaland//

Beszállva a jármű elindul veled, és cseppet sem meglepő módon a luxusnegyed felé veszi az irányt. Talán fél óráig tarthat az út a hatalmas ünnepségek, felvonulások miatt tömve van minden. Természetesen Amer bácsi gondoskodott róla, hogy zavartalanul juss el a találkozóra, melynek helyszíne egy fényűző kupola, mely bőven a többi épület fölé magasodik.


A sikló le is parkol, s te a két testőröddel együtt kiszállsz belőle. A lépcső tetején már vár a nagybátyád, Amer. Arcán széles mosoly ül.
-Kedvesem... örülök, hogy eljöttél.-köszönt téged.

A jármű elindul, nem is nagy meglepetés, hogy merre. A luxusnegyed ideális hely egy Amer fajta alaknak. Ő semmiért nem adná ezt a fényűzést. Na jó, talán hatalomért és még több pénzért, igen. Azért könnyedén bevállalna egy-két napot a köznép között. Az út nem tart sokáig, bár tovább, mint az én utam a szenátus épületéig. Egy kupolánál állunk meg. Kíváncsi vagyok, hogy szerezhette meg a környék legnagyobb épületét. Vagy hogy bérelhette ki, bár nem hiszem, hogy holmi bérlésekkel foglalkozna. Aztán azon is gondolkozok, hogy vajon ezt is tudják-e. Az a nyomorult szenátor tudta, hogy a nagybátyám itt van, nem csodálnám, ha a vacsoránk helyszínéről is tudomást szerzett volna. Mikor kiszállok, mosolyogva sétálok kedves rokonom felé.
- Én is örülök. Egyelőre, de gondolom így is marad. - mosolygok bájosan felé, közben egyre közelebb jutok.
- Látom a fényűzést még mindig szereted... Tehát? Ide tervezted a családi időtöltést? - kérdem, miközben alaposan körbenézek.

-Miért adnám alább...-mosolyog ő is. -Természetesen ide. Gondoltam a legjobbat érdemled. Az csak merő véletlen, hogy épp a közelmúltban tettem rá szert.-nevet fel, majd beinvitál téged, ahol a kupola belseje a legfényűzőbb lakás amiben valaha jártál. Itt aztán tényleg minden, de MINDEN van.
-Tudod, szerettem volna ha bizalmasan tudunk beszélni, és nem kell tartani attól, hogy kihallgatnak.-mondja halkan unokahúgának, és mikor mindannyian beértek az épületbe, a falon egy kapcsolón megnyom pár gombot.
-Nos. Innentől kezdve a kedves Nogum szenátor hallgatózhat ahogy akar, nem jut ki semmilyen bizalmas információ a helyről.-mosolyog rád, s ezzel egyúttal tudtodra adja azt is, hogy tud a szenátorral folytatodd beszélgetésedről.
-Kedvesem...-fog karon, és egy asztal felé vezet.-Kérlek, foglalj helyet.
Arcáról a mosoly nem tűnik el, és ő is leül veled szemben az asztalhoz. Az inasa már hozza is a legfinomabb Corelliai likőrt.
-Nos mielőtt belekezdenénk, kérlek mesélj mi történt veled az elmúlt két évben. Elvégre nem csak az üzlet miatt vagyunk itt.-mosolyog rád elbűvölően.

Megyek vele, semmi kedvem kint ácsorogni. A kupola belseje fényűzőbb, mint amit valaha láttam. Ezt a helyet én is elfogadnám. Szívesen laknék itt. Eddig azt hittem meg vagyok elégedve az én lakosztályommal, de ez... Erre bármikor lecserélném. Elismerő mosollyal mérem végig a helyet, közben pedig figyelem Amert, hogy mit csinál. Egy pillanatra megdermedek. Idegességem átvillan vonásaimon, mielőtt sikerül rendeznem őket. Remélem, hogy ezt nem látta. Ritkán kerülök ilyen helyzetbe, de ez a nap már így is túl hosszú volt.
- Tehát tudsz róla. Tudod az egy dolog, hogy Nogum kémkedik utánam. De hogy te is... Mikor tudod, hogy úgyis elmondtam volna, hogy figyelmeztesselek. - mondom felháborodottan. Nem ülök le. Teljesen elment a kedvem az egész vacsorától. Sajnálatomra azt a családért minden dolgot is örököltem a vérvonalról. Apám is ilyen volt és a nagybátyám is ilyen, tovább már nem is sorolom. De kémkedni nem kémkednék utánuk, elvégre megbízom bennük. Vagyis eddig azt tettem.
- Nem történt semmi érdekes. Visszakaptam az emlékeimet és a hatalmamat. Ha tudni akartál volna rólam bármit is, írtál volna, vagy hívtál volna. Hidd el, nekem volt időm utazgatni. - felelek érdeklődő kérdéseire.
Azt hiszem kár volt ide jönnöm. Már nem is nagyon izgat, hogy Amer mit akar tőlem. Azzal, hogy engem figyeltet, nagyon feldühített. Lépteimet lassan megindítom kifelé.
- Nogum szívesen venné, ha részt vennél az uralkodó rendezvényén. Bár gondolom ezt is tudod. Örültem, hogy láttalak!

Nagyátyád csak ül csendben és hallgat. Láthatóan bántja amit mondasz neki, s csak akkor szólal meg amikor elindulsz kifelé.
-Az életedet óvtam.-van valami a hangjában ami megállít. Most, hogy senki nem látja, csak magatok vagytok, leveti arcáról a maszkot amit a nyilvánosság előtt hord, és egy szomorú, megtört embert látsz magad előtt.
-Veszélyben vagy. Az a két testőr akit ma idehoztál, nem tudna megvédeni én pedig nem hagyhatom, hogy bajod essen. Azt mondod figyeltettelek? Nos, igen. Mindenhol ott vannak a szemeim és a füleim. Ilyen a politika. Nem akarok a magánéletebe belemászni, távol álljon tőlem. De amit hatalmamban áll, megteszek azért hogy megóvjalak.-mondandója közben feláll és megáll előtted, mélyen a szemedbe nézve.
-Mikor végül megtudtam hogy kis híján meghaltál... mintha a lelkem egy részét ölték volna meg. -szemeiben nem látsz mást, csak őszinte fájdalmat.

Lassan kiérek, mikor megszólal. Nem hittem, hogy eddig képes csendben maradni. Azt hittem végre ténylegesen átláttam rajta és megfogtam valamivel, de nem. Ő képes marasztalni. Megállok, mikor meghallom a hangját, ami más, mint általában. Régi emlékek árasztanak el. Nem sok, de van néhány. Mikor kicsi voltam, velem szemben mellőzött mindenféle politikai megjegyzést vagy viselkedést. Felé fordulok és figyelem cselekedeteit, miközben hallgatom. Hirtelen szóhoz sem jutok. Néhány pillanatnyi gondolkodási időre van szükségem szavai után.
- Ahogy mondod... Ilyen a politika. Amikor belevágtam, tudtam, hogy onnantól kezdve veszélyben vagyok. Vagyis akkor, amikor újra belevágtam, nem is olyan régen. Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, hogy újra itt vagyok. Ráadásul szenátorként. - sóhajtom.
Szemeibe nézek, bár tudom, hogy nem kellene. Iménti erős elhatározásom, hogy elmegyek, romokban hever, a diplomáciára alkalmas énemmel együtt. Mintha megint kisgyerek lennék egy felnőtt társaságában. Az érzéseim kezdenek összenyomni. Azt hittem jó ötlet visszatérni. Hogy felkészültem rá. De most, hogy tudom, hogy tényleg veszélyben vagyok, félek. Nem akarom megint átélni ugyanazt. Vagy rosszabbat. Szívem hangos dübörgése elárasztja elmémet. Azon kívül nem hallok semmi mást. Légzésem szaporává válik, én pedig összetörten esek térdre.
- Tudod ki az? Ki, vagy kik akarnak engem megölni? - kérdem szinte már kétségbeesett hangon. Nehezemre esik hangszálaimat kordában tartanom, hogy legalább hangom határozottabban és erősebben csengjen.

-Ha tudnám már nem élnének.-válaszolja, és lehajol hozzád hogy felsegítsen.
-De nem férhetnek hozzád. Addig nem amíg egy dühös levegővételre is futja tőlem. Zaly, nézz rám!-mondja határozott hangon, a vállaid fogva.
-Megígérem, hogy nem bánthat téged senki.-mondja lassan, a szemedbe nézve.
-Minden rendben lesz. Csak ne lökd el a segítő kezet...-mondja neked és felsegít.
-És most kérlek... ülj le, hogy átbeszélhessük a dolgot.-int ismét a szék felé.

Az emberek végtelenül ragaszkodnak nyomorult életükhöz. Mégis számtalanszor előfordul, hogy saját cselekedetükkel okozzák vesztüket, vagy kis híján vesztüket. Aki politikusnak készül, annak a puszta léte is halált okozhat, saját magára nézve. Csupán egy munka, mely során az asztal mögött kell ülni és dönteni, mégis az egyik legveszélyesebb. Áspiskígyók lesik minden mozdulatát az embernek, ki pontosan tudja ezt, mégsem tehet ellene szinte semmilyen óvintézkedést. És ugyanilyen eszközökhöz fordul a politikai népség alantasabb fajtája. Én nem vagyok ilyen. Talán pont ezért kerültem én a célkeresztbe és nem ellenségeim. Van szemem és fülem, de mások magánéletébe nem ártom bele magam. Nem érdekel, hogy mikor kihez érkezik egy-egy rokon, és hogy vajon milyen célból. Vagy hogy ez a kapcsolat milyen veszélyt jelenthet rám nézve. Csak az érdekel, ami a hivatalos teendők körül forog.
Csak figyelek, némán, üresen, mint egy kétségbeesett gyermek. Érzem a segítő kezeket vállaimon, hallom a nyugtatni próbáló szavakat. Hiszek nekik. Valamiért mindig is hittem... Felkelek a földről, az olyannyira ismerős szemekbe nézek, majd a szék felé. Inkább egy ágyat keresnék és egy forró fürdőt. Fáradt vagyok és nyúzott, talán a szokásos illatomnál büdösebb is, ami kissé zavar. Végül elballagok a székig, majd nagy sóhaj kíséretében leülök. Próbálok erőt venni magamon, hogy végre ismét képes legyek egy szenátorhoz méltón viselkedni. A név sokat követel az embertől, ez volt szinte az első dolog, amit megtanultam. Épp ezért a nagy név, nagyon sebezhető tud lenni.
- Először is... A lakosztályomat is el kell látni ehhez hasonló védelmi rendszerrel, hogy legalább ott nyugodtan beszélhessek, akivel akarok - próbálok a lényegre térni.
Hangom már valamivel erősebb és magabiztosabb. Közben hajtogatom magamnak, hogy szenátor vagyok és hogy nem bukhatom el. Ki kell bírnom, bármit!
- Tehát? Mik a terveid? És mi pontosan az én szerepem bennük?

Amer elégedetten foglal helyet veled szemben.
-Nyilvánvalóan. Persze feltűnés nélkül kell intézni, ezt bízd rám.-mondja neked, majd komótosan tölt két pohárba egy Corelliai likőrből, s az egyik pohár egy lebegő kis platform alakú droid tetején landol, majd megáll Zalyena előtt.
-El kell mennünk Nogum fogadására. Nyilvános helyen nem merészel meg merényletet elkövetni ellened senki. A gyilkos vagy a lakosztályodban fog felbukkanni, vagy valahol útközben. Szerencsére senki nem tud arról, hogy pillanatnyilag itt tartózkodsz, még maga az Uralkodó sem. Következő a helyzet. Nemsokára szavazásra bocsájtanak egy fegyverkezési törvényt, aminek értelmében bizonyos gyárbolygók jogot formálhatnának rá, hogy fegyvereket gyárthassanak a Birodalom részére. Nyilvánosan támogatnod kellene az indítványt a szenátusban, hangsúlyozva, hogy mennyire fontos a béke és rend a Birodalomban, s ehhez megfelelő hadseregre és fegyverzetre van szükség. Kettőt találhatsz milyen gyártelepekre sikerült rátennem a kezem az utóbbi időben. De a lényeg, hogy ezek csak formálisan szállítanának a Birodalomnak, valójában a termelés egy része egészen másfelé kerülne, olyanokhoz akik hozzám hasonlóan vélekednek erről a diktatorikus ocsmányságról.-fedi fel előtted lapjait.
-Rendkívül fontos, hogy messzemenőkig hűségesnek mutatkozzunk a Birodalom felé.

- Rendben, rád bízom! - bólintok javaslatára.
Egyébként sincs kedvem ezzel foglalatoskodni. Jobb dolgom is van annál. Így legalább az embereket sem nekem kell összeszednem hozzá, ami mellesleg meglehetősen nehéz lenne. Efféle rendszert nem hiszem, hogy mindenféle jöttment képes lenne kiépíteni. Elveszem az italt a droid tetejéről, majd nézegetem egy ideig, mielőtt belekóstolnék. Igazán ízletes ital. És legalább az áhítozott dolgok egy részét megkaptam. Ez is valami. Milyen kár, hogy arra neveltek, hogy mindent szerezzek meg, ami kell...
Figyelmesen hallgatom mondandóját és közben mérlegelek. A Birodalom biztosan ellenőrzés alatt tartaná a gyárakat. A fegyverekre költött pénznek pedig utána néznének. A rendelt darabszámnak meg kell lennie.
- Hogy tervezed ezt az egészet? Nagyobb árat mondasz nekik a fegyverekre, mint a tényleges értékük? Így többet tudnál legyártani a Birodalom pénzéből, nemde? Mi van az ellenőrzésekkel? Ha jól veszem ki a szavaidból. Egy csapat lázadót akarsz összeszedni és felfegyverezni a Birodalom ellen, az uralkodó vagyonából. Ebbe még bele is mennék, de sok a hátulütője. A biztonság tényleg fontos, akárki legyen is az úr a házban. Az embereket meg kell védeni egymástól. Más kérdés, hogy a jelenlegi vezetőség nagy részétől is - sóhajtom.
Még néhányszor átgondolom ezt a tervet. Néhány rész egyáltalán nem tetszik, némelyik pedig nagyon is. Ez így problémás. Vagy teljesen egyet kellene értenem, vagy cseppet sem. Bíznom kell a nagybátyámban, nem tehetek mást. Tekintetemen látható is a kétely, melyben őrlődöm. Végül kiürítem poharam, majd az asztalra helyezem kimért mozdulatokkal.
- Rendben van... Most viszont azt hiszem... Ideje lenne készülődni a fogadásra. Kezdve néhány óra szépítő alvással - mosolygom, majd elnyomok egy ásítást.
- Remélem tényleg igazad van és nem próbálkoznak semmivel. Ami pedig a Birodalmat illeti. Hűséges vagyok hozzá, amíg azt látom, hogy a nép javára is tesznek valamit.
Felállok és Amerre nézek. Furcsa, hogy csak úgy, ahogy ő az én társaságomban, úgy én is szinte csak az ő jelenlétében veszem le politikai álarcomat, mely az idők során keletkezett.