A Galaktikus Szenátus épülete

Egykor a Köztársaság és a demokrácia szimbóluma volt ez a monumentális épület, mára azonban csak egy kirakat lett. Mindenki az Uralkodó bábja, vagy aki nem, az is úgy tesz a saját életének védelméért.
A Szenátus székhelye, ami a mai napig működik ugyan, de tényleges hatalma már rég nincs.

Kisvártatva Zalyena meg is érkezik a siklóval a Szenátus épületébe és még időben elfoglalhatja helyét a hatalmas kupolában, a saját platformján.
Bár mindenki suttog, a hatalmas teremben így is nagy a hangzavar. A feszültség szinte kézzel fogható. Annak idején itt mindenféle lények voltak jelen, most azonban kizárólag emberek, s mindannyiuk a Császártól retteg, ugyanakkor a hatalmuk is tőle ered. Olyan ez, mint amikor túl közel ülsz a tűzhöz. Gyönyörű, de lángra is kaphatsz tőle...


Aztán egyszer csak néma csend lesz. Tudod miért: a középen lévő csőszerű emelvényen egy fekete csuklyás alak emelkedik fel. Maga az Uralkodó. A levegő csak úgy vibrál az őt körüllengő rettegéstől. Ez az ember a galaxis teljhatalmú ura. Pár percnyi hatásszünetet tart, azután beszélni kezd:


-Barátaim! Talán még emlékeztek rá, mikor kerek tíz évvel ezelőtt lefektettük ma is álló Birodalmunk alapjait, melyek az igazságosságra és az egyenlőségre épültek! -szavai visszhangot vetnek a teremben. Bár minden szava a valóság sárba tiprása, soha senki nem mer ellenkezni vele.
-Immáron tíz éve áll sziklaszilárdan a Galaktikus Birodalom, melyet együtt hoztunk létre, hogy a galaxisban rend és béke legyen, mely azóta is töretlenül kitart! És ezen jeles alkalmon, szívből kívánom nektek, s mindnyájunknak, hogy ez a Rend, ez a Béke, és ez az Igazságosság, még további évtizedekig fennálljon, akárcsak maga a Birodalom!
A szenátorok egyszerre kezdenek tapsolni és éljenezni, habár mindenki tisztában van vele, hogy az imént elhangzottakból egy szó sem volt igaz. Sőt, a beszéd folytatása is csak a hazugságokat taglalta, de Zalyena csak eddig tudta figyelmét a Császár üres frázisaira összpontosítani. Ugyanezt bármelyik propagandaműsorban hallhatja bármikor.

A búcsúzkodás tovább tartott, mint gondoltam. A szolgáló idegesen beront, én meg nyugodtan lerohanok és beszállok az engem fuvarozó járműbe. Néhány perc és a Szenátus épületében találom magam. Akkora múlttal rendelkezik ez a hely, de most mindez nem jelent semmit. A helyemet még időben elfoglalom, aztán kezdődik a műsor. Tudom, hogy figyelnem kell. Ez a marha nem szereti, ha nem figyelnek rá. Már undorodom attól, amit ez összehord. Ennyit a világ összes embere nem képes hazudni. Ez már tényleg csak a látszatról szól. Az ilyen beszédek hallgatása alatt tényleg megkérdőjelezem épelméjűségemet, amiért én ezt akarom csinálni. Hogy vállalok minden egyes ilyen beszédet. Minden esetre amikor vége, tapsolok a többiekkel. Ennyi elég is volt, a figyelmemet nem keltette fel túlzottan eme érdekes beszéd. Az este elkövetkező vacsorán kezdek el gondolkozni. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mit akarhat a nagybátyám. Ha eddig eljött miatta, fontos dolog lehet. Vagy nagy pénz áll mögötte. Majd kiderül. Addig viszont amíg nem tudok eleget nem megyek bele. Vagy ha túl sokat tudok meg, akkor sem, mert a túl sok, egyenlő a hatalmas rizikóval. Azt pedig nem vállalom, ha már eddig felküzdöttem magam.

Amikor a "műsornak" vége, szellemileg kimerültnek érzed magad. Tisztában vagy vele, hogy ezt a hatást is akarták elérni ezzel a kis showval. Mert ez semmi más nem volt, csak egy műsor, hogy a demokrácia emlékét meggyalázzák. És ezt mindenki más is tudja. Csak van aki benne van a játékban. Mikor elhagyod a platformod a csaknem másfél órás beszéd után, a szervezeted szinte könyörög egy fürdőért és némi frissítőért. Mielőtt leléphetnél azonban, egy másik alak, bizonyos Nogum szenátor lép oda hozzád. A Császár egyik alacsony rangú, de elkötelezett talpnyalója.
-Ááá Weldrot szenátor. Üdvözlöm.-hajol meg kissé. -Hogy van mindig?-kérdi, és arcán ugyan mosoly van, tudod hogy az egyik legveszedelmesebb ellenfeleddel állsz szemben. Szemei olyanok, akár a rancor ami a prédáját fürkészi.
-Rendkívül inspiráló beszéd volt nem gondolja?

A beszéd kicsit nagyon hosszúra sikerül. Azt hittem elalszok odabent, de végül sikerült ébren maradnom. A nagybátyám jól gondolta, ezek után szükségem van pihenőre. Nem is kicsire és egy jó nagy fürdő sem ártana. Na meg némi ital, csak hogy megünnepeljük ezt a remek beszédet. Már készülök hazafelé, mikor a második legkevésbé kedvelt személlyel találom szemben magam. Az első a császár. A második pedig a legnagyobb talpnyalója, Nogum szenátor. Mivel a politika képzi a legjobb színészeket, sikerült már elsajátítanom azt a képességet, hogy a legkevésbé kedvelt helyzetekben is képes legyek hihetően mosolyogni. A szenátorra apró mosollyal nézek. Tudják jól, hogy hivatalos ügyekben ennél többet tőlem nem várhatnak, de ezt szinte mindig.
- Üdvözlöm, Nogum szenátor! Köszönöm, remekül vagyok! Na és Ön? Hogy szolgál az egészsége? - kérdem megkövetelve magamtól az ilyenkor elvárt illemet és színlelt érdeklődést.
A következő kérdését hallva kis híján elfintorodok. Nagyon nehezemre esett kordában tartanom halvány mosolyom.
- Igen, remek beszéd volt! Az uralkodó kitett magáért, mint mindig! A beszédei egyre jobbak. ~És hosszabbak...~ - teszem hozzá gondolatban.
Remélem hamar letudhatom ezt a beszélgetést. Lehet, hogy ezek után lemondom a nagybátyámmal való találkozót, tekintve, hogy a császár után Nogummal találkozni. Olyan, mintha az egyik fajta altatóra venném be a másikat.

-Köszönöm, megvagyok.-biccent még mindig téged fürkészve.
-Ó valóban, az Uralkodó remekül ért hozzá, hogy fellelkesítse az embert.-mondja mint egy mellékesen, láthatóan gondolatait nem ez a téma köti le, ami máris gyanakvásra ad okot. Következő mondatától azonban hirtelen nagyon éberré és óvatossá válsz.
-És a kedves nagybátyja? Hallottam, hogy nemrég visszatért a peremvidékről. Úgy tudom sikeres üzleti tárgyalásokat folytatott. Mit gondol, elképzelhető, hogy tiszteletét teszi az esti fogadáson amit a tíz éves jubileumra szervezek?
Eszedbe jut, hogy te is kaptál rá meghívót, bár eszed ágában sem volt elmenni rá.
-Örülnék ha mindketten el tudnának jönni, megtiszteltetésnek venném.-teszi még hozzá.
-Azonban ne haragudjon, de most rohannom kell, tudja a szervezés, az utolsó pillanatban mindig bejön valami... szenátor...-biccent, és már el is fordul, majd kimért léptekkel elmegy. Olyan érzésed van, hogy volt véletlen ez a beszélgetés, főleg az nem, hogy a nagybátyádról kérdezett.

Már kezdem felkészíteni magam egy igencsak fárasztó beszélgetésre. Tudom, hogy nem lankadhat a figyelmem. Az uralkodó első számú talpnyalójával szemben, nem. A következő kérdését hallva egy pillanatra megáll bennem az ütő. Azonnal azon kezdek gondolkozni, hogy hogyan tudhat ez a nyomorult a nagybátyám érkezéséről. Azt hiszem át kell nézetnem a lakosztályomat valamelyik testőrömmel. De persze... az ilyen férgeknek mindenhol akadnak embereik. Nem is beszélve arról, hogy ha egy nagy vagyonnal rendelkező alak a városba érkezik, annak híre megy és azonnal azon gondolkoznak, hogy mit akar felvásárolni.
- Igen, a nagybátyám itt van. Ma este találkozom is vele. Tudja már régóta meg akart engem látogatni, de a munkája nem engedett neki elég időt, egészen mostanáig. Majd megérdeklődöm, hogy lenne-e kedve az ünnepséghez. Szegény nemrég érkezett és igencsak fáradt. De amennyiben megunom a társaságát, csatlakozom önökhöz, hogy együtt ünnepelhessük meg ezt a remek napot. - mondom, egyre nehezebben fennmaradó mosollyal.
Szerencsémre Nogumnak mennie kell. Ha tudná mennyire örülök én ennek. Bár szerintem ő sem kevésbé. Nemigazán kedveljük egymás társaságát, ha jól gondolom.
- Szenátorúr... - biccentek felé én is, majd megindulok azonnal a kijárat felé. Remélem mással nem találkozok és tényleg részesülhetek a jól megérdemelt pihenésben. Ez a nap kész kínszenvedés, már csak egy másik ilyen nyomorult hiányzik, mint Nogum. Amint kiérek az embereimet keresem. Ők ha látnak, biztos tudják, hogy mit akarok.

Sikeresen megszabadulsz Nogumtól, de nem hagy nyugton az érzés, hogy valami nagyon nem stimmel. Lehet, hogy nem ártana beszélni erről a kedves Amer bácsival.
Az embereid odakint várnak, készen állnak az indulásra. Úgy érzed, bár még nem mondtál igent nagybátyádnak, máris valami nagyon mocskos dologba csöppentél bele, de fogalmad sincs, hogy honnan veszed ezt, csupán egy megérzés. Mindenesetre mikor beszállsz a siklódba és hazafelé indulsz, hatalmas megkönnyebbülést érzel. Tíz tizenöt percen belül meg is érkezel, és még mindig van három órád felkészülni a találkozóra Amer bácsikáddal, már ha úgy döntesz elmész.

//saját lakásba reagolj légyszi//